“Szeretnék laza maradni” – interjú Ősi Gábor borásszal
Sok bortermelő dicséri a szegedi borfesztivált, mondván, az emberek nagyon lelkesek és kedvesek. Ősi Gábor szerint azonban a szegediek elsősorban lazák. A fiatal borász 2009-ben az év vállalkozója lett, úgy, hogy szakmájából korábban csupán Bock József kapta meg a rangos elismerést, aki azóta is fogalom. Nem kell nagy jósnak lenni hozzá: hasonló sors várhat Ősi Gáborra is.Családi művészet
"Az Ősi"
- Igyekeztünk mindegyik borunkat elhozni Szegedre, hogy mindenki megtalálja azt, ami a leginkább megfelelő számra. Különlegességnek számít a borlekvárunk, sokan keresik. Nagykereskedelmi forgalomba nem is adjuk, mert feleségemmel ketten nem tudunk annyit készíteni belőle. A házasságunknak viszont jót tesz a közös munka.
- Fontos számodra a család?
- A legfontosabb. De nem csak azért, mert egy családi borászat vagyunk. Nagypapám kezdte a pincészetet még a 60-as években. Később édesapám vette át, mi bátyámmal már belenőttünk. Sógoraimmal együtt csináljuk, külsősöket nem is nagyon alkalmazunk. Itt mindenki precíz, és úgy dolgozik, mintha saját szeretteinek termelne. Ez szerintem mindig nagyon fontos ott, ahol élelmiszerrel foglalkoznak. Nem szeretnénk bekerülni a multi-áruházakba, mert félünk, hogy a minőség rovására menne.
- Ennyire összefügg a termelés mérete a minőséggel?
- Nem feltétlenül, de mi így szeretjük csinálni. A nagyobb termelés már sok befektetést jelent: anyagi és munkaerő szempontjából is. Óriási felelősség, hogy nagyüzemi keretek között is ugyanazt a megszokott minőséget tudd előállítani, amit a fogyasztók megszoktak. Másrészt szeretünk úgy dolgozni, hogy közben lazák maradunk, és nincs akkora teher rajtunk, nincsenek kényszerítő erők. Ha nagy tételben szerződsz, akkor szállítani kell, akár jó a minőség, akár nem. Én nem akarom azt megtenni, hogy csak a szerződési kötelezettségek miatt leszállítok egy bort, miközben annak még két-három hónapot érlelődnie kellene. Vannak, akik megteszik. Csak akkor palackozom a boraimat, amikor úgy ítélem meg, hogy a legjobbat tudom kihozni belőle.
Az Ősi Pincészet és Szőlőbirtok Magyarországon a Villányi-hegységhez tartozó Szársomlyó déli oldalán helyezkedik el. A pincészet központja Nagyharsányban, Villánytól 5 km-re van.- Sokan mondják, hogy a borkészítés már-már művészet.
- Igen, ebben van valami. Sok véletlen és a folyamatok szerencsés alakulása is kell ahhoz, hogy jó minőségű bor szülessen. Emellett természetesen rá kell érezni a dolgokra, nagyon oda kell figyelni, rengeteg munka is van vele. Nem lehet kapkodni sem, türelmesen ki kell várni az érési folyamatokat. A borral nem lehet csak gazdasági szempontok alapján foglalkozni, ez nem csak egy termék, ebben ott van az ember lelke is.
"A lelkünket is palackozzuk"
- Mi Villány titka?
- A tapasztalatnak és a tradíciónak nagyon nagy szerepe van a sikerben, de az is segít, hogy odafigyelünk egymásra. Megkóstoljuk egymás borát, és elmondjuk a véleményünket. A nagy borversenyeken is rengeteget lehet tanulni, magam is bíráló vagyok például a Nagyharsányi Borversenyen. Látjuk a hibákat és erényeket, amiket a verseny után meg is beszélünk. Villány összetart, már csak azért is, mert ha akár egy helyi borász is hibázik, az Villány, mint márka hírnevét rontja. Akármilyen hihetetlen, de az erjesztő kádak takarítása, egy jól eltalált permetezés, a palackozás időpontja mind számít.
- Nem féltitek a piacaitokat?
Szerencsére a villányi borok iránt nagy a kereslet, így attól nem kell félnünk, hogy ránk romlik a bor. A legtöbben külföldre is szállítunk, magam Kínába is adtam el bort. Ez számunkra egyfajta missziós tevékenység is, főként az olyan országokat tekintve, ahol még nincs fejlett borkultúra.
- Melyik volt előbb? Az összetartás, vagy a biztos piac?
- Szerintem a villányi borok minősége és a kereslet hozta magával ezt az összetartást. Valaki egyszer azt mondta nekem, hogy nehéz lehet a dolgom, mivel a nagy villányi borászok elviszik a vásárlókat. Erre azt szoktam mondani, hogy a nagy borászok húztak maguk után minket, kicsiket. Minden egyes villányi borba fektetett forintból, áttételesen, de részesül a legkisebb termelő is. Elég, ha csak az utóbbi évek marketing-tevékenységére gondolunk; ami ha nem lett volna, még mindig csupán horvát barátainknak és a környékben élőknek adnánk el bort PET-palackokban, ami valljuk be, nem a szakma csúcsa.
Pléhemberek a szőlőben
Aranyérmes
- Sokan csodálkoznak, amikor kóstolásnál kiderül, hogy a borásszal beszél. Ilyenkor látom az emberek arcán, hogy hálásak ezért. Ebben a szakmában nagyon fontos, hogy beszélgetni tudjunk, hiszen csak a készítő tud olyan apró dolgokról mesélni, melyek hozzájárultak a bor zamatához, színéhez, illatához. Ilyenkor zárva van a feldolgozó, eljövünk és mesélünk – segítünk kiválasztani a vendégnek a neki valót. Természetesen ez kétirányú folyamat: impulzusokat gyűjtünk és figyeljük is a vevőket – hogyan reagálnak, mit mondanak.
- Ti borászok jó értelembe véve sztárok lettetek. Hogyan éled meg ezt?
- Nekem ez nagyon furcsa. Egyszer elmentem egy borbemutatóra, és ott úgy jelentettek be, hogy “személyesen itt van Ősi Gábor”. Hirtelen azon gondolkodtam, hogy ez miért lenne nagy dolog, hiszen a szőlőbe sem állíthatunk ki kapálni pléhembereket. A viccet félretéve: természetesen, aki nagyüzemi körülmények között termel, sokkal kevésbé is ér rá “személyesen” jelen lenni minden eseményen. Én éppen az ilyen dolgok miatt sem szeretnék “megnőni”.
“Édes cabernet sauvignon-t nem tudok adni”
- Mennyire őrzitek a pincészet titkait?
- Bárkit szívesen beengedünk a pincészetbe. Nincsenek olyan folyamatok, vagy szerek, amit nem láthatna egy külső szemlélő. Szívesen megmutatom akárkinek, hogy melyik hordóban milyen bor, van és miért van még benne. De azt is elmondom, hogy melyik borom hibás, és miért nem palackozom. Úgy készítjük, mintha a otthonra szánnánk: ilyen értelemben nincs különbség vásárló és család között.
Nekünk van egy olyan előnyünk is, hogy a palackos mellett készítünk folyóbort is. Míg egy nagy borászat sokszor csak palackos tételt állít elő, így nem teheti meg, hogy egy-egy gyengébb évjáratot nem szállít le. Ez a már említett szerződések miatt is van. Én megtehetem, hogy nem palackozok mindent. 2010-ben például egyik villányi portugieser sem lett a legjobb, de a nagyoknak muszáj volt szállítaniuk a kötbér miatt, különben tönkrementek volna. Én a 2009-es évjáratot palackoztam. A mi szakmánkban általában egyet lehet hibázni, aztán annyi…
- Hol lehet ezt elrontani?
- Az a baj, hogy sok borász szenzációs bort akar csinálni és agyondolgozza. Mi ugyan úgy készítjük, mint annak idején nagyapám. Szerintem ez a titka. Jót mosolygok olyankor, amikor hallom, hogy a szakma most kezd rájönni: vörösboroknál a nyílt erjesztés – tehát a kádas módszer – a legjobb. A tudomány ismét kimutatta, hogy a régi módszerek a legjobbak. Nem véletlenül csinálták így az öregek.
- Nem tudom kihagyni a kérést: meséld el a kedvenc fesztiválos történeted!
- Egyszer volt egy vevő, aki konkrét kéréssel jött: cabernet sauvignon-t akart inni. Egy bökkenő, volt, hogy neki édes kellett. Kedvesen elmagyaráztam neki, hogy édes cabernet sauvignon nincsen, de nemcsak nálunk, sehol nem talál majd, csak szárazat. Legalábbis nagyon remélem…
"Egy biztos pont van az életünkben: a szegedi borfesztivál."
